A szervezet védekező reakciókban megnyilvánuló állapota a káros ingerekkel szemben. A pszichológiában a stressz a szervezet olyan állapotát jelenti, amely az egyénnek a környezetével való interakciójából származik, viszonylag szélsőségesnek tekinthető, a fenyegetettség érzésére figyelmeztet, és amely a személy saját integritását és egészségét érinti. A kiindulópont a követelmények és a megküzdési kapacitás közti egyensúlyhiány felismerése. A biológiai tudományokban Cannon volt az úttörő, aki a vészreakciót először leírta (1922): a mellékvese adrenalinkiválasztásával segíti a küzdés és menekülés reakcióit. A Selye János (1960) által kidolgozott stresszfogalom tulajdonképpen válaszreakciók különféle, a szervezetet érő külső és belső testi ingerekre. Így segíti a szervezet alkalmazkodását. Az ingerek, a "stresszorok" hypothalamusból a hypophysisbe kerülve az adrenocorticotrop (ACTH) hormon útján mozgósítják a mellékvesekéreg corticoidjait, melyek a szervezet energiaforrásait (fehérjével, ásványi anyagokkal stb.) növelik. Szükség esetén adrenalin vagy noradrenalin nagyobb arányú vérbe juttatásával előkészítik a szervezetet a küzdelemre vagy menekülésre. Az "általános" adaptációs" szindróma első szakasza az alarm reakció, amely a belső egyensúly védelmét szolgálja, majd az ellenállás szakában legerősebb a védekezés, ez később a kimerülés szakába megy át, mely a túl erős ingerek vagy a szervezet védekező erejének legyengülése miatt alakul ki. Az energiák kimerülése miatt jönnek létre a különböző, úgynevezett "adaptációs betegségek", mint pl. a rheumatoid arthritis.