Az egyik a fő típusa vagy a nyugati művészeti. Azonban a felértékelődése a természet önmagáért és a választás egy adott kérdésben, a művészet, egy viszonylag új jelenség. Egészen a tizenhetedik századig tájkép festményei foglalkozik elsősorban vallási, mitológiai vagy történelmi tárgyak (történelem festés) korlátozódott. A munka a tizenhetedik századi festő, Claude Lorraine és Nicholas Poussin a táj háttér uralni a történelem tárgyak, színlelt alapjául a munka kezdett. A kezelés, a táj volt erősen stilizált vagy mesterséges: megpróbálták felidézni a táj, a klasszikus görög és római és munkájuk vált ismertté, mint a klasszikus táj. A az azonos időben holland táj festők, mint például a Jacob van Ruysdael alakultak a tájképfestészet, amit láttak, körülöttük alapján sokkal naturalista formájában. Amikor is a tizenhetedik században, a francia Akadémia minősített művészet tipusai, hogy táj negyedik helyezést ért el az öt műfajok fontossági sorrendben. Mindazonáltal tájképfestészet vált egyre népszerűbb keresztül a tizennyolcadik században, bár a klasszikus gondolat uralkodott. A tizenkilencedik században azonban látta, hogy egy figyelemre méltó robbanás a naturalista tájképfestészet, részben úgy tűnik, az elképzelést, hogy a természet Isten közvetlen megnyilvánulása, és részben a növekvő elidegenedés, sok ember a természet által egyre, iparosítás és az urbanizáció. Nagy-Britannia elő ez a jelenség, John Constable és JMW Turner két kiemelkedő támogatója. Franciaország, ahol a kezében az impresszionisták táj festmény lett a jármű, a forradalom a nyugati festészetben (modern art) és a hagyományos hierarchiának összeomlott majd át a stafétabotot.